Amióta rendszeresen figyelem a lakáshirdetéseket, a legtöbb energiámat az viszi el, hogy a látott fotókon megpróbálom a szobákat megszabadítani az emberek elképesztő mennyiségű holmijától. Próbálom elképzelni, hogy vajon mennyivel hatna nagyobbnak az adott szoba, ha nem lenne faltól falig telepakolva és teleaggatva valamivel. Mert az, hogy nagyobbnak tűnne szinte biztos!
Mindent meg akarunk tölteni
Az ember agya valahogy úgy működik, hogy ha meglát egy üres teret, akkor azonnal meg akarja tölteni. Ha egy fehér falon nem lóg legalább egy kép, akkor az “olyan üres”. Így vagyunk programozva. Ha adott egy konyhapolc, addig pakoljuk, amíg van még rajta hely. Ha nincs mindenhol valami, akkor az az érzésünk van, hogy félkész állapotban van a lakás.
Adj helyet a nyugalomnak
Szeretnék egy picit szakmai hasonlattal élni: amikor tanácsadóként megnézem valakinek az Instagram feedjét, az első megállapítás általában az, hogy túlságosan zsúfolt. Saroktól sarokig ki vannak használva a kis négyzetek, nincs egy pont, ahol megpihenhetne az ember szeme. Nincs egy pont, ami lényegesebbnek tűnne, hanem csak kapkodom a fejem és próbálom feldolgozni a rengeteg ingert. Ugyanez igaz az otthonunkra is.
Nekem is időbe telt, mire rájöttem, hogy nem kell otthon mindent telepakolni és olykor az a nagyobb kihívás, hogy mit távolítsunk el egy polcról, az ablakpárkányról vagy a nyitott szekrényről. Azért mert van hely, nem kell feltétlenül megtölteni azt.
A lakásfelújítás idején rendszeresen járt hozzánk dolgozni egy ezermester. Már többször megfordult nálunk, amikor egyik alkalommal mondtam neki valamit a gyerekünkről (talán azt, hogy sietnem kell érte az oviba) és elkerekedtek a szemei: “Nektek van gyereketek?” Ezen a kérdésen meg én döbbentem meg. Mondtam neki, hogy persze, hiszen láthatod itt a nappaliban a kis asztalát megpakolva ceruzákkal, rajzokkal. Kiderült, hogy ő végig azt gondolta, ez egy vendégségbe rendszeresen idejáró gyereknek van lerakva (létezik ilyen?), mert a lakásunk nincs telepakolva olyan családosan. Nem látott nagy halomban játékokat szétszórva (khm… jöttél volna máskor, akkor láttad volna), ruhahalmokat, cipőtornyokat. Mosolyogva elmagyaráztam neki, hogy igyekszünk élhető szinten tartani a lakást, nem szeretnénk halmozni, amolyan a kevesebb több ember vagyok. Nem csillantak fel a szemei a hallottaktól, inkább olyan “na megint egy furcsa ember, pedig normálisnak tűnt” fejet vágott.
Nekem az üresség nem azt jelenti, hogy annak nincs tartalma, funkciója, hanem azt jelenti, hogy helyet adtam a fontos dolgoknak. Megnyugtat, sőt olykor gyönyörködtet. Egy üres falfelület, amin nem kell leporolni, pakolni, rendezgetni, viszont megcsillan rajta a napfény, engem feltölt. Ha pedig ügyesen használjuk a lakberendezés során, akkor jelentőséget ad annak a résznek, ahol viszont van valami.
Ha valahol semmi sincs, az sokkal jobb, mint az, ha tele lenne pakolva felesleges dolgokkal. Most így belegondolva, lehet tényleg furcsa ember vagyok, mert leginkább az vonz egy nagyobb otthon gondolatában, hogy több üres felület lehetne benne 🙂
fotók: Unsplash.com
