Miért ragaszkodunk a tárgyainkhoz?

“Csinálj helyet annak, ami számít, és ereszd el, ami nem. Ez ennyire egyszerű” – Robert Tew

Valóban ennyire egyszerű? Erre a pontra eljutni nem lehet egyik pillanatról a másikra. Mindenkinek voltak/vannak olyan tárgyai, amiket a szükségesnél hosszabb ideig tart meg. Dolgok, amik egy szekrény mélyén rejtőznek évekig, ruhák, amik sosem látták a napfényt. Néhány évvel ezelőtt tele voltam tárgyakkal, amiket ajándékba kaptam, és nem váltam meg tőlük, pedig sosem tetszettek, vagy ruhákkal, amiket leértékelésen vettem, pedig nem is vágytam rájuk. Mindegy, hogy milyen úton került hozzád valami, amire nincs szükséged (már), ha valami bekerült az otthonodba, akkor nehéz megválni tőle.

Rengeteg oka lehet, hogy valaki miért ragaszkodik a tárgyaihoz és ahány tárgy, annyi okról beszélhetünk. Nem kell magunkat hibáztatni, megvan ennek a tudományos háttere, de jó tisztában lenni vele, mert akkor tudatosan lehet tenni ellene. Íme 5 ok, ami miatt nem tudjuk elengedni a tárgyainkat. Melyikben ismersz magadra?

1. Bűntudat

A leggyakoribb érzelem akkor, amikor valaki megválik egy tárgytól. Bűntudatod van, mert kaptad valakitől, és nem szeretnéd őt megbántani. Esetleg örökölted, és nem szeretnél hálátlannak tűnni, még akkor sem, ha semmilyen más érzelmi kötődésed nincs ahhoz a tárgyhoz.

Ha ezt érzed, akkor mindig jusson eszedbe: Te élsz abban az otthonban, nem a másik. Jogod van ahhoz, hogy ne tudj együtt élni egy tárggyal, ne szeresd meg, vagy épp ahhoz, hogy az évek során változz. Ráadásul hidd el, ha megkérdeznéd azt, akitől kaptad vagy akihez kötődik, hogy megválhatsz-e tőle, akkor valószínűleg nevetve mondaná azt, hogy persze, nem kell csak azért kerülgetned, mert tőle van.

2. Nosztalgia

Hidd el, én voltam a világ legnosztalgikusabb embere! Bár a mai napig megvan ez bennem, de próbálok felülkerekedni rajta amennyire érdemes, mert a múlthoz való túlzott kötődés még soha sem vitte előre az embert. Régen minden érzésemet próbáltam tárgyakhoz kötni. Tudod, amikor a külföldi utazásról hazahozod a szalvétát, a csokipapírt, a szállodai szappant, a szórólapot, a fűszálat a parkból, mert mind-mind onnan van, arra emlékeztet, hogy ott jártam. Aztán hamar kiüresednek, és csak egy rakás szemét marad.

Minimalista utam során egy dolgot biztosan megtanultam: az érzéseim, az emlékeim nem hagynak el attól még, mert nincs ahhoz köthető tárgy a lakásomban. Természetesen vannak tárgyak, amiket az ember egy életen át megtart, például a karszalagot, amit a kisfiam a születése után kapott a kórházban. Azonban nem fogom az összes babaruháját egy bőröndben tárolni életem végéig.

Próbálj meg mérlegelni a nosztalgikus tárgyak között, és csak a legfontosabbaknak adj helyet, a többitől válj meg. Hidd el, felszabadító érzés.

3. Mi lesz, ha…

Mi lesz, ha elmennénk egy erdőbe kirándulni télen, amikor annyira hideg van, hogy a sima téli kabátom kevés? Kell lennie valaminek, amit felvehetek. Mi lesz, ha felhív egy barátom, hogy menjek át hozzá segíteni falat festeni? Kell egy szakadt nadrág majd, amit nem sajnálok. Mi lesz, ha hatalmas vendégséget csapunk egyik évben és nincs itthon plusz szék? Kell lennie pár kinyitható széknek.

Ez egy ördögi játszma, amibe ha beszáll az ember, nehezen jön ki belőle. Amikor sok évvel ezelőtt elköltöztem a szüleimtől, épp ezt a játszmát kezdtem el. Mindent fontosnak láttam beszerezni, hiszen, mi lesz akkor, ha épp arra lesz szükség? Jól jöhet még. Sajnos ez azt eredményezi, hogy egy rakás olyan holmit kell kerülgetni, ami nincs használatban.

A legfontosabb szabály ennek kivédésére az, hogy akkor vegyél meg valamit, amikor épp szükséged van rá, ne próbálj meg előrelátó lenni, az ebben az esetben nem erény. Sőt, első körben próbáld meg kölcsönkérni valakitől, mert van rá esély, hogy soha többet nem használnád.

4. Pénzbe került.

Gyakran semmi más oka nincs annak, hogy megtartunk valami felesleges dolgot, mint az, hogy pénzt fizettünk érte. Márpedig nehéz beismerni, hogy feleslegesen tettük ezt. Viszont minek tetézni ezt a helyzetet azzal, hogy még a helyet is elveszi más dolgoktól, kerülgetjük, tisztogatjuk és szép lassan megutáljuk? Oké, rosszul döntöttél, de a megoldás nem az, hogy akkor ezt megtartod örökre és minden alkalommal valami rossz érzés fog el, amikor meglátod. A megoldás az, hogy tanulsz belőle és legközelebb megpróbálsz okosabban dönteni, és egyre tudatosabban vásárolni.

5. Félelem.

Azt tapasztalom, hogy sokan azért nem mernek belevágni a kacatmentesítésbe otthon, mert félnek. Félnek az ismeretlentől, félnek attól, hogy rossz döntést hoznak és megválnak valamitől, amire később mégis szükségük lehet. Sőt, félnek attól, hogy mit szól majd a környezetük. A társadalmunk nem arra van berendezkedve, hogy a tárgyainktól megváljunk, hanem arra, hogy vásároljunk, halmozzunk, fogyasszunk. Máshogy viselkedni pedig olyan furcsa…

Éppen ezért nem szabad úgy gondolni erre a folyamatra mint, ami máról holnapra történik meg. Tényleg rémisztő lehet azt vizionálni, hogy holnap zsákokba rakom a fél életem és eladom, eladományozom, esetleg kidobom. Ez egy hosszú önismereti út, aminek időt kell hagyni, kísérletezni, tapasztalni. Azt javaslom, készíts össze néhány felesleges tárgyat és próbáld ki, hogy milyen érzés új gazdát keresni neki, aki értékeli és használja. A saját tapasztalatom az, hogy megelégedéssel tölt el látni azt, hogy valaki más örül neki. Tudni, hogy amit egyszer legyártottak, annak ismét van feladata, felemelő. Ráadásul nagyon felszabadító látni a megüresedett helyét és megtapasztalni mennyivel könnyedebb így a tér, amiben élsz.