Szerintem mindenki számára ismerős a halogatás. A szituáció, amikor az előttünk álló feladatot először csak áttesszük a másnapi teendők közé, majd a következő napra toljuk, aztán a következő hétre, végül pedig már annyira nyomaszt a tudat, hogy még mindig nem csináltuk meg, hogy egyre nagyobb kihívásként éljük meg azt, hogy belekezdjünk. Ez nem összekeverendő a lustasággal. De hogyan lehet véget vetni neki? Gyomorgörccsel töltött napok után eldöntöttem, hogy többet ilyen nem fordulhat elő.
A nehézség mindig csak nő
Sokaknak nem fog tetszeni, amit most írok, de sajnos a megoldás röviden, a fegyelem.
Az emberre jellemző, hogy ha nehézséggel találja szemben magát, akkor inkább elindul a másik irányba. Csakhogy így a nehézség egyre nagyobbra duzzad. Ha nem akarunk elmenni a fogorvoshoz egy kis fogfájással és várunk, akkor egy idő után nagyobb gonddal fordulhatunk orvoshoz. Ha nem akarunk nekilátni egy munkának és húzzuk az időt, akkor egy idő után már a főnök fog hívogatni miatta… Számtalan példával lehet alátámasztani, hogy jobb azonnal túlesni a kisebb nehézségen, mint később egy nagyobbon.
Ha kizárólag rövid távon gondolkozol és a könnyebbik utat választod, akkor tisztában kell lenned vele, hogy hosszú távon viszont a nehezebb utat választottad.
Találd meg a fókuszt és állíts fontossági sorrendet
Az agyunk úgy van összerakva, hogy szereti azt az érzést, amikor elvégzünk egy feladatot. Neki ez jutalom, minket pedig elégedettséggel tölt. Én is imádom azt a pillanatot, amikor kihúzhatok valamit a feladatlistámról! (Sőt, bevallom, néha a feladat elvégzése után írom fel azt, hogy azonnal át is húzhassam) Azonban mindez félrevezető, mert a sikerességet nem abban lehet mérni, hogy minden egyes feladat ki lett húzva a listánkról. Ez szinte lehetetlen feladat, hiszen mire a végére érnénk, újabb feladatok érkeznek. A sikeresség mérőfoka az, hogy a jelentős feladatokat el tudjuk végezni időben. Tudni kell súlyozni. De ez csak az egyik összetevője.
Nem csak fontossági sorrend létezik, hanem az érzelmi hozzáállásunkat is fel kell mérni. Ha ugyanis egy feladat negatív érzéseket vált ki belőlünk, máshogy mondva, baromira nincs kedvünk hozzá, akkor azt nagy eséllyel kezdjük el halogatni. És itt indul a baj, ugyanis tisztában kell lenni azzal, hogy a kis nehézséget a halogatás következtében nagy nehézséggé duzzasztjuk. Tudjuk, hogy el kéne végezni, mégis képtelenek vagyunk nekiállni. Nekem ilyenkor gyomorgörcsöm van, sőt teljesen leszívja az erőmet már a gondolat is és így más feladatokkal sem tudok megfelelően haladni. Ilyenkor azt szoktam mondani magamnak, hogy “oké, ez így nem mehet tovább, ülj le és nézd végig a feladatlistádat, mi az, ami a legnagyobb változást hozná az életminőségedben, ha nem szerepelne a listán?” Ha megvan, azt kell elvégezni elsőként.
Keretezd át a szenvedést
A szenvedés persze nem cél. Nem akkor leszek eredményes, ha nagyon szenvedek egy feladat elvégzése közben. A cél az, hogy akkor is kellemessé tegyem a folyamatot, ha nincs kedvem magához a feladathoz. Mondok egy példát. Utálok elemzéseket készíteni az általam kezel social media oldalakról, azonban vannak ügyfeleim, akik ezt elvárják. Annak érdekében, hogy ne halogassam a feladatot, előre összeállított playlistet vagy podcast epizódot hallgatok közben. Esetleg igyekszem egyszerűsíteni a feladaton, vagy előre kitalálom, hogy mivel fogom utána megjutalmazni magam.
Egyszer hallottam egy nagyon érdekes felvetést, miszerint az ember nem a sikerre lett kitalálva, hanem a túlélésre. A túlélés megtart, míg a siker energiát igényel. Az, aki nem tesz bele energiát az életbe, a túlélésre hajt. Túl lehet élni az életet (egy darabig), de vajon mennyire érdemes így tölteni az időt? A túlélő típus azt a kérdést teszi fel magának, hogy “vajon meg kellene csinálnom ezt”? Míg a sikerhez az a kérdés vezet, hogy “hogyan csináljam meg”?
A válaszom erre mindig az magamnak, hogy a lehető legegyszerűbben, leggyorsabban és legkellemesebben. Sokkal izgalmasabb kihívás, mint azon agyalni, hogyan ússzam meg 🙂
És hogyan jön mindez a kacatmentes otthon témájához? Szerintem nem kell megmagyaráznom 🙂
