Tudtam magamról, hogy befolyásolható vagyok. Minden téren. Talán megfelelési vágyból, talán egyszerű gyávaságból, de pontosan tisztában voltam azzal, hogy azt teszem, amit mások elvárnak tőlem. Pontosabban, amiről azt feltételeztem, hogy ezt várják tőlem. Ugyanakkor mindehhez társult még egy érzés: az, hogy ki akarok törni ebből, de nem tudom, hogyan.
Talán most azt gondolod, hú de messziről közelít a minimalizmushoz, pedig szerintem egyáltalán nem. Talán csak téged is félrevezettek a női magazinok, amikor azt írták, hogy a minimalizmus = Marie Kondoval és azzal, hogy rendrakás közben megkérdezed magadtól, “erre valóban szükségem van?” Persze ez is fontos dolog, de így önmagában csak a felszíne egy olyan gondolkozásbeli váltásnak, amiben érdemes elmélyedni és hagyni, hogy éveken át foglalkoztasson, érlelődjön benned, hogy aztán lényeges változásokat tapasztalj magadon és az életeden. Ha most azt kérnék tőlem, hogy képzeljem el, amint életem végén visszanézek a jelenre, akkor máshogy csinálnék-e valamit, azt válaszolnám, hogy nem. Tökéletesen elégedett vagyok a jelennel, mert tudom azt, hogy honnan hová jutottam el a belső fejlődés terén. Persze, vannak még terveim, amiket egyszer szeretnék megvalósítani, de az adott életszakasznak megfelelően, önazonosan élek. És talán ez a legfontosabb, az önazonosság.
A tárgyainknak jelentőségük van. Mindegyik elmesél neked valamit magadról. Neked, nem másnak, mert csak te tudod, hogy mi játszódott le benned, amikor az a tárgy hozzád került. Csak te tudod, hogy mi volt épp hatással rád, milyen ígéret, vágy, remény dolgozott épp benned. Szakemberek többször vizsgálták már, hogy mit vált ki az emberekből a saját tárgyaik látványa és a végeredmény mindig ugyanaz volt: ugyanaz “mozdult meg a tesztalanyok agyában”, mint ami akkor, ha különböző rájuk jellemző jelzőkkel illették őket. Tehát kár lenne tagadni, a tárgyaink fontosak az életünkben és éppen ezért érdemes a tárgyaink felől közelíteni az önazonossághoz. De mi van akkor, ha körülnézel a tárgyaid között és csak negatív élmények társulnak hozzájuk? Frusztráltság, be nem váltott remények, egy rossz munkanap emléke, egy rossz kapcsolat, magány… Számtalan élethelyzet lehet, amikor az ember vásárlással szeretne kompenzálni. Ma már ki merem mondani, hogy nekem általában a vásárlás jelentette a megoldást, mindenre. Rossz hangulatra, önbizalomhiányra, dühre, bizonytalanságra. Egyszerű és gyors megoldás, csak sajnos nem tart sokáig és valójában nem segít semmin.
Egy dolog segít, a szembenézés önmagunkkal, az elvárásainkkal, a szokásainkkal. De ne aggódj, ez nem egy rossz dolog, nem kell sietni, van idő változtatni. Nem szükséges sem az életed, sem az otthonod egyik napról a másikra megváltoztatni. Én öt éve indultam el ezen az úton és még mindig rajta vagyok, haladok.
A minimalizmus olyan akár egy jó pszichiáter. Segít, hogy a lényeget lásd. Segít, hogy megismerd magad és a saját értékrended. Kiemel mások hatása alól, kiemel a fogyasztói lét vakító fénye alól, hogy megláss egy sokkal kontrasztosabb világot, amiben mersz nemet mondani. Nem csak tárgyakra, hanem nem neked való munkára, túlterhelésre, toxikus kapcsolatokra, valótlan elvárásokra. A felszabadulás első sorban a gondolkozásmódban történik meg, de a kevesebb tárgy és kevesebb vásárlás révén több időd, energiád, helyed és pénzed marad más dolgokra. Van még hova fejlődnöm, de tudom, hogy jó úton haladok és azt is, hogy ezt bárki utánam csinálhatja 🙂
