Így válj meg azoktól a tárgyaktól, amiket nehéz elengedni

Az otthonunkban található tárgyak minimalizálása nehéz folyamat. Nem csak azért, mert át kell gondolni, hogy mire van szükségünk és mindennek helyet kell találni a rend megtartásához, hanem azért is, mert mindenki rátalál ilyenkor olyan dolgokra, amikhez érzelmileg kötődik.

Anyaként különösen nehéz elengedni a gyerek kinőtt ruhácskáit, a megunt játékokat vagy kidobni az első firkákat rajzokat. Azonban az elengedés tanulható, a folyamat részeként meg kell tanulni megítélni azt, hogy mi az, ami valódi emléket jelent és mi az, amiről elég egy fotó is.

A minimalizmus lényeges része, hogy megtanuljunk a jelenben élni, ne ragadjunk a múltban. Ha valaki a tárgyai révén a múltban él, akkor sose lesz képes igazán élvezni a jelent. Persze furcsa dolog ez, hiszen ami az egyik pillanatban még a jelen, a következőben már a múlt, éppen ezért érdemes időről időre újraértékelni a minket körülvevő tárgyakat.

Emlékekre, a számunkra fontos és meghatározó tárgyakra szükségünk van, de tudni kell határt húzni és kiválasztani a valódi értékeket. Biztosan el kell rakni a gyerek mindhárom apró rugdalózóját emlékbe, nem elég csak az egyik? Amikor valami ilyen tárgyra bukkanok, akkor az alábbi kérdéseket szoktam feltenni magamnak.

Milyen emlékeket hív elő?  

Vannak emlékek, amik idővel elhalványulnak, átértékelődnek és vannak örökké fontos pillanatok, mint például egy gyerek születése. Ha egy időszaktól inkább szorongunk utólag, vagy elvesztette jelentőségét, akkor felesleges emlékeket őrizni róla.

Nem elég róla csak egy fotó, ami ugyanúgy eszembe juttatja a dolgokat? 

Nagyon jó taktika az elengedéshez, ha átgondolod, hogy az adott tárgy teljes valójában kell-e neked, vagy elég egy fotó róla? Egy fotó sokszor ugyanúgy emlékeztet a kellemes nyaralásra vagy az első randira, nem feltétlenül kell eltenni a ruhát, amit viseltél.

Hasznos lehet ez még másoknak? 

Az elengedést megkönnyíti, ha arra gondolsz, hogy valaki mennyire örülne annak a dolognak. Ahelyett, hogy nagy dobozokba gyűjtve bepakolnád a gyerek játékait a garázs leghátsó sarkába, mert nehéz elengedni őket, inkább gondolj arra, hogy egy másik gyereknek mennyi jó pillanatot szerezhetnek még ezek. Add el, vagy küldd el adománynak, és biztos kellemesebb érzés lesz a megválás tőlük.

Milyen életet akarok élni? Miért vágtam bele a kacatmentesítésbe?

Előfordul, hogy valamitől nehezen válok meg, mert bár nem használom azt a tárgyat, de anno nagyon vágytam rá, mielőtt megvettem. Vagy sokba került. Vagy ajándékba kaptam. Ezek nem szentimentális tárgyak, hanem az elengedés nehézsége inkább bűntudatból fakad. Ilyenkor a legjobb taktika az, ha az ember nézőpontot vált és emlékezteti magát a célra. Az igazi árát nem azzal fizetjük meg, amikor sokat költöttünk rá, hanem akkor, amikor teljesen feleslegesen tároljuk és hagyjuk, hogy rossz érzéseket keltsen bennünk.

Ahogy azt az elején is írtam, az elengedés tanulható, gyakorolható és minden lépéssel felszabadítóbb érzés lesz, ahogy átalakul az otthon és helyet kapnak benne az igazán fontos dolgok.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük